Vélemények

“A mi Maraya hurcink egy szerelem. Együtt álmodtuk meg a férjemmel, és nagyon vártuk, hogy készen legyen, főleg azért, mert már előtte próbáltunk egykendős csatost túra közben, és nagy vágyunk volt, hogy legyen egy ilyenünk, amivel nagyokat kirándulhatunk. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, mert nincs jobb szó, iszonyú vagányul néz ki. Két rocker szülőnek nem is lehetne jobb hordozója. És hogy milyen viselni? Talán többet mond egy példa: a Diósjenő-Csóványos-Diósjenő túrát (16 km, kb 700 m szintemelkedés), derék és vállfájás nélkül csináltuk végig a 11 kilós kis hátimanóval. Rendszeres társam maminbabán, de ha gyorsan kell elindulnunk valahova és hamar fel kell kapni a pockomat, akkor is ezt veszem fel kendő helyett. A Marayák folyamatosan fejlődnek, ami az újabb darabokon jó megoldás bejött és javított hordozón, Vera azonnal megcsinálta nekünk is.

Vigyázni kell, mert aki egyszer próbálta, mindenképp ilyet szeretne. Minden fillérjét megérte

Tóth-Bognár Borcsa”

bori3 bori2 bori

 

“Hogy miért Maraya? Jelenleg második gyermekemet hordozom. Az évek során volt alkalmam többfajta hordozóeszközt kipróbálni és őszinte boldogsággal és elégedettséggel tölt el, hogy Maraya tulajdonosok lehetünk. Korábban (nagyobbik lányomnál) más magyar készítőtől volt csatos hordozónk, mind a hordozó kényelme, mind a készítői odafigyelés és vevőközpontúság ég és föld! A hordozó eszközt ki kell próbálni, hogy beleszeress, én csak ajánlani tudom! Nagyon jó választás volt!”

Kotlárné Varga Krisztina

 

“Próbáltunk ilyet, próbáltunk olyat. Aztán nyertem egy popópántos Marayát. Ennél jobb nem is jöhetett volna, szerelem volt első látásra részemről és Miska részéről is. Szuper kényelmes akár hosszú órákon át is! A belevaló már több mint 16kg, de meg sem érzem, egy-egy kirándulás során hatalmasakat durmol benne Misu. A következő azt hiszem egy onbu lesz…”

Veizer Anita és Miska
Kaposvár

veizer

 

“Nagyon szeretjük a mindenhol állítható kendős csatos hurcit. Nagyon kényelmes, könnyen kezelhetők a csatjai, pántjai. A kisfiammal napi szinten több órát mozgunk vele az utcán és még túrázni is eljutottunk. A hegyi túrák alkalmával több kilométer után is kényelmes a hordozó. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Köszönjük szépen Veronika, hogy megteremtetted nekünk a lehetőségét, hogy ilyen szuper hurcink legyen!
Köszönettel
Kurucz Grácia és Attila”

Kurucz_Grácia

 

“Őszintén szólva nem próbáltunk túl sok fajta hordozó/kendő márkát. Szinte a Maraya-val indult a hordozós életünk. Na, de miért is keresgéltünk volna tovább, mikor megvolt a tökéletes választás. A kendős-csatos hurci már ránézésre is szerelem volt, nemhogy mikor felpróbáltuk!
Kényelmes, stabil, maximálisan Magunkra tudtam igazítani. Nem is volt kérdés, hogy beszerzünk-e egy sajátot. Így is lett! Imádjuk. Gyönyörű egyedi festéssel és színtiszta minőséggel. Nem csodálom, hogy örök garancia van rá, hisz itt hiba nem lehet 😀 Minden hurcis anyukának Maraya-t!
Maminbabázni is egy álom vele, nem utolsó sorban a mindennapok segítője!”

kovács_nóri2 kovács_nóri

 

“Mi imádjuk a hurcit, Maraya-őrület van!
Konkrétan el kell dugnom a hurcit, mert ha látja akkor hozza, hogy vegyük fel! A nagylány is hurcizza a kicsit, aki már a 12 kilojával nem könnyű, de a Marayával bírja. Sőt tovább fejlesztette, számítógépes játék közben is tud a hugára vigyázni a hurcival. A kicsi pedig a babáját hurcizza benne! Szóval 100%-os kihasználtsággal üzemel! 😂
Köszönjük szépen!

Murárné Zsigó Emma”

Murárné_Zsigó_Emma4 Murárné_Zsigó_Emma3 Murárné_Zsigó_Emma

 

“2016 januárjában érkezett meg a Maraya kendős csatosunk, ami teljesen megváltoztatta az életünket, új lehetőségek nyíltak előttünk. Addig egy szövött hosszú kendőben hordoztam a kislányom, amit imádtunk mindketten, de télen sajnos közös kabát híján nem tudtam hordozni,mert Dórika overálja csúszott ki a kendőből. Kisfiam lassan 3 éves, Őt sosem hordoztam, sajnos, utólag nagyon bánom. De a csatossal eltudtunk kezdeni télen az utcán is hordozni,tökéletesen tartja a kislányomat,és mindketten külön felöltözve is ki tudunk menni hurcival,valamint a kisfiam is bele kérezkedett nagy betegen,a világ legszebb érzése volt a meleg,lázas kis testét érezni magamon,életünkben először. 🙂 Csodálatos hordozó, a kedvencünk, nagy a szerelem! :)”

nagy_richárdné

 

“6 hónapos volt a kislányom (6 kg), amikor először találkoztunk a Maraya hurcikkal Maminbabán. Akkor kendőszáras Mei-taiban tornáztunk, háton a babóval és rögtön beleszerettem. Fantasztikus, kényelmes, biztonságos érzés volt.

Rá 3 hónapra varrattam meg a saját csatos hordozónkat dekor anyagból. Minőségi változást hozott a Maraya hurci az életembe. Ha vásárolni mentem, nem kellett a babakocsival bajlódni (autóba be-, ki, a boltban tolni+ a kosarat vinni), hanem felraktam a kislányomat a hátamra a parkolóban és gyorsan bevásároltam. Nagyon nyűgös időszakban pedig itthon is használtuk. Ezen kívül mehettünk kirándulni, mert bárhol voltunk, az alvás idő nem jelentett problémát, mert imádott benne aludni.

Télikabátban az anyagok csúszása miatt merem felrakni utcán, ha egyedül vagyunk, így tél óta már csak Maminbabán használjuk (20 hónapos Bianka) hetente 1 élő, és 1 online órán, de a kislányom többször hozza nekem itthon, hogy szeretne Maminbabázni benne. Remélem, bírom még erővel és pár hónapig tudunk még Maminbabázni.

Nincs tervben kistesó, de ha máshogy hozza az élet, akkor a hordozást az elejét kezdve szeretném átélni a kornak megfelelő hordozó eszközben- nyilván Maraya-ban  😉

(kép: saját hurci első használata–>gyors beájulás egy március 15-i  fúvós zenekar által kísért gyerek műsoron)”

Petró_Gabriella

 

“Egyszerűen imádjuk a hurcinkat, kendős csatos Marayánk van, Littlefrog kendőből. Napi szinten használjuk a totyogómmal, de néhanapján a három és fél évesem is belekérezkedik 🙂
Nagyon kényelmes nekem is, pedig a súlyok sem kicsik: 12 és 17kg, eddig hősiesen kiálltuk a sarat: a hurci is és én is. Összejöveteleken mindig kisegít, nem is tudom, mi lenne nélküle. Szeretnénk elmenni az idén a Csíksomlyói Búcsúra, és a hurci nélkül ezt nem mernénk bevállalni, eszünkbe se jutna. Szóval nagyon köszönjük, hogy ilyen csodálatos dolgok kerülnek ki a kezed alól.
Szeretettel, a Sándor család apraja, nagyja Zetelakáról”

sándor_viola

 

“Elsőre fura volt a merev derékpánt, de ahogy belekerült a lányom, és magunkra igazítottam a hurcit pozitív csalódás ért, hogy mennyire kényelmes. Több csatost próbáltam már de eddig ez a legkényelmesebb. Tetszik, hogy mindenhol állítható, így tökéletesen ráigazítható a hordoz személyre és a hordozottra is :)”

Szipszer-Kádár Orsolya Szipszer-Kádár Orsolya1

 

“Kedvenc kendős csatos hurcink akkor érkezett, mikor én második babámmal várandós lettem, így én kimaradok most a hordozásból. Mivel igazi vagány pasis darab lett, így Apa viszont szívesen kapja magára benne a majd’ 3 éves fiunkat, ha nagyon elfárad. 🙂 Szeretjük, hogy remekül eloszlatja a súlyt, meg sem érezni benne a 13 kg-ját. 🙂 És Patrik ennyi idősen is nagyon jókat alszik benne. 🙂

Köszönjük! :)”

Tóth_Ágnes_Klaudia Tóth_Ágnes_Klaudia2 Tóth_Ágnes_Klaudia3 Tóth_Ágnes_Klaudia4

 

“Egyszerűen csak azt tudom mondani, hogy A HURCI. Kényelmes, stabil, gyönyörű! Nekünk a legjobb választás volt!IMÁDJUK! Szívből ajánlom mindenkinek! És persze telis tele álomporral 😆 ”

Varga_Sinka_Anna

 

“Volt szerencsénk több maraya mei-tait is kipróbálnunk a maminbaba órák során. A képen látható egy vándor a maminbabás oktatóknak, ha jól emlékszem. Elsőként teszteltük és a véleményem alapján lett is rendelve még pár db. Nagyon kényelmes volt, tetszett, hogy az alvócsuklyával nem kellett bajlódnom, tánc közben pillanatok alatt fel tudtam tenni a gumis megoldás segítségével. Fontos szempont volt nálam, hogy óra végére is ugyanolyan magasságban marad- e a babóm vagy lecsúszik és kényelmetlenné válik. Ugyanott maradt ahova kötöttem, nagyon jól tartott végig. A kislányom jót aludt benne. Tehát nekünk bevált! :-)”

dankházi_ildikó

 

“Egyáltalán nem éreztem a súlyát. Sára meg érdeklődve nézelődött.😊 ”

Éliás_Edina

 

“Kedves Vera!
Maminbabán (IV. kerület, Boró) volt/van lehetőségem az általad készített hurcit próbálni. Iszonyú kényelmes, pont a gyerekre és rám lehet állítani. Szóval szuper! Ja, és tele van még álomporral is!
További szép hurcikat, boldog, elégedett mamákat és hurcitöltelékeket! Üdv. Ági és Levi”

erdélyi_ágnes

 

“Már Maminbabán volt szerencsénk kipróbálni a Maraya hordozókat az akkor még 8 hónapos lánykámmal. Nagyon megszerettem, mert a szülés óta tartó és szűnni nem akaró derék- és hátfájásom az első próbánál múlni látszott, és rövid idő után teljesen el is múlt. Pedig az orvosom azt mondta, hogy ezzel együtt kell bizony élnem. Nem állítom, hogy a Maraya gyógyszer erre, de én leginkább ezért szerettem meg.

Aztán amikor 1 évvel ezelőtt egy saját csatos Maraya hurcira is szert tehettünk, hát hatalmas volt a boldogság!

A lányom már mindjárt 2 és fél éves, de ha csak hasonló mintát lát valahol, mint a hurcink, vagy egy másik hurcibabát, azonnal ugrálni kezd, hogy „háti baba akajok lenni!” Bármikor Marayába kerül, garantált a mély alvás.

És ami szintén nem mellékes:

  1. Tökéletesen tart elöl, háton és csípőn is. Kipróbáltam s sűrűn használtuk mindhárom verziót.
  1. Apa is nagy örömmel és büszkén hordozza benne a kis hercegnőjét, mert egyszerű és nagyszerű használni. (Mi sem bizonyítja mindezeket jobban, mint a mellékelt fotók)
  1. Tuti, hogy még egy ugyanilyen nem fog szembejönni az utcán!

Alig várom, hogy a kisfiam is belenőjön!

Imádunk Maraya! 🙂

Horváth Kata

(és a hurcibaba Réka, leendő hurcibaba Tomi, és a hurciapa Zoli)”

horváth_kata

 

“Nálunk egy kölcsön félcsatos járt, kényelmes és csodaszép, remélhetőleg egyszer lesz egy sajátunk is 🙂 Minőségi munka,  bármikor beletenném a gyerkőcöt és tudnám, hogy biztonságban van.”

karsay_ágnes

 

“A derékpánt első tapintásra ijesztően merevnek és keménynek tűnik a tartását adó, sűrű polifoam-ra emlékeztető anyag miatt, de felvéve hatalmas csalódás. Pozitív csalódás! Ugyanis nem hogy nem nyom, de ennél kényelmesebb derékpántot keveset próbáltam. Plusz szuperül vezette rá a súlyt az altestemre is, ami nem hátrány, ha az ember totyogót hordoz. Pláne ha az a totyogó ugrál is közben :-)”

kiss_renáta5 kiss_renáta4 kiss_renáta3

 

“Nagyon-nagyon szeretjük ezt a gyönyörűséget! Több csatost kölcsönöztünk, próbáltunk, toronymagasan a Maraya nyert nálunk! Az csak a hab a tortán, hogy milyen szép, de ez volt a legkényelmesebb az összes közül, és ahogy a méreteket elnéztem, időben is ez lesz a legjobban kihasználható. Szuper magasra tudom tenni vele a kisfiamat a hátamon, így nagyon jól lát mindent kirándulás közben. Egyre-másra kapjuk a bókokat, szóval imádjuk! 🙂

Vica&Kristóf baba”

Koller_Éva